Hayoue & Haochen esküvője a turai Botaniq Kastélyban a nyarunk fénypontja volt. 

Többek között mert a kastélyszálló megjelenése önmagáért beszél. Hasonlóan kis létszámú (30 fős) esküvőhöz tökéletes. A pár – és vendégeik– egészen Kínából utazott ide, hogy ilyen álom háttér előtt mondhassák ki az igeneket.

Igazából nem is találhattak volna ennél mesésebb helyszínt, ehhez a különleges boldogságkapuhoz – amit egyébként a vőlegény meglepetésből, titokban rendelt meg tőlünk, a menyasszonya beceneve miatt, ami nem más mint “Moon”.

 

 Rendhagyó módon a ceremónia nem délután kezdődött, hogy egy hajnalig tartó partyval folytatódjon. A vendégvárás délelőtt 10 órára került kitűzésre, így igen csak szűk időaablak, egészen pontosan 3-4 óránk állt rendelkezésre, hogy ezt a több mint 1400 szál virágból álló kaput felállítsuk, megtűzzük és elkészítsük, amellett, hogy a termet, a teraszt és a desszertasztalt is bedekoráltuk.

A ceremóniát egy elegáns ebéd követte. Az asztalokat dúsan díszítettük különböző magasságú és méretű virágkompozíciókkal, így igazán gazdag, de buja hatást keltettek a virágok. 

A dekoráció színeihez a rózsaszín, a barack és a lila legszebb árnyalatait válogattam össze a virágokban, amit szép élénk zöld növényekkel egészítettünk ki. Így volt egyszerre mesebeli hercegnős, de mégis friss és természetes az összhatás.

Biztos vagyok benne, hogy sokáig nagy kedvencem lesz ez a design. 

Wedding Resource Material